Pályainterjú Szokolai Katus Mentálhigiénés és life coach szakemberrel

„De sokszor hallottam már azt a mondatot, hogy a jelenben kell élni, és felesleges a múlttal foglalkozni!

Amikor valaki azt mondja, hogy értelmetlen a múlttal foglalkozni, hiszen azt már nem lehet megváltoztatni,

nagy precizitással fejezi ki, hogy azt gondolja: az segítene rajta, ha a múltat megváltoztathatná.

Azt hiszi, a múlttal kapcsolatos egyetlen lehetősége az volna,

ha azt meg nem történtté tehetné vagy átírhatná, és mivel ez lehetetlen, nincs dolga ezzel.

A sejtjeink azonban őrzik a múltunkat, így az hatást gyakorol a jelenünkre.

Ezért éppen annyira érdemes a múlttal foglalkozni, azt földolgozni, elrendezni,

amennyire a jelen szempontjából szükségünk van rá.

A múltat pontosan azért kell helyére tenni, hogy a jelenben élhessünk.”

Pál Ferenc Katolikus pap és mentálhigiénés szakember

A mentálhigiéné szakmaterület egy holisztikus szemlélet is, melyben megjelenik a szociológia, pedagógia, orvostudomány, teológia, pszichológia… és komplex módszertanával támogatja a mentális egészséget, a mentális betegségek prevencióját. Számomra olyanok a mentálhigiénés szakemberek, mint a régi korok polihisztorai, akik a lelkeket ápolják, tanácsot adnak és tanítnak.  Most Szokolai Kata mentálhigiénés és life coach szakembert kérdezem a segítő szakma szépségeiről és nehézségeiről.

1. Milyen belső motivációs erők hajtottak, hogy a mentálhigiénés segítő szakmát válaszd?

Ceglédi származású vagyok és az egyetemi tanulmányaimat Debrecenben kezdtem el. Néprajz szakra jártam és még csak eszembe se jutott, hogy egyszer majd mások segítése lesz az a terület, ami igazán a hivatásommá válik. Olyan voltam, mint a legtöbb egyetemista: bejártam az órákra és rengeteget buliztam. Aztán egy nap nagymamám megkért, hogy látogassam meg egy Debrecen közeli településen lévő, idősek otthonában élő régi barátnőjét. Mondtam neki: jó, majd... Semmi kedvem nem volt elmenni egy idősek otthonába, hónapokig húztam ezt a dolgot. Aztán egy nap meguntam nagyanyám folyamatos kérlelését és elmentem a hajdúbagosi idősek otthonába, hogy meglátogassam azt az idős hölgyet, akiről igazából a nevén kívül semmit sem tudtam. Megérkeztem az intézménybe és ahogy a lépcsőn mentem fel az emeletre, nem tudom máshogy mondani, mint ahogy valójában történt: megérintette Isten a szívemet. Azóta is tisztán emlékszem arra a pillanatra: egyszerre minden porcikámat átjárta az öröm, mert bár nem ismertem azt a nénit, mégis tudtam, hogy örömöt fogok okozni neki, pusztán azzal, hogy meglátogatom és megkérdezem, hogy van. Több, mint egy évig látogattam őt. Azt követően, hogy meghalt, hallottam Cegléden egy hirdetést, ami arról szólt, hogy a helyi kórházba keresnek önkéntes beteglátogatókat. Megszólítva éreztem magam, mégis, hosszú hetekig, ha nem hónapokig hezitáltam, hogy jelentkezzek a kórház lelkigondozójánál önkéntesnek. Féltem, hogy alkalmas leszek-e ezen a területen. Addig hezitáltam, hogy végül lemaradtam az új önkéntesek tavaszi képzéséről. De szerencsére a lelkigondozó nyitott volt és egy felvételi elbeszélgetés keretében megismertek és felvettek. Önkéntes beteglátogatóként egy nehéz terepen, az ápolási osztályon kezdtem a pályafutásomat, 19 évesen. Segítő beszélgetéseket folytattam az osztályon élő idős betegekkel. Sok mindent köszönhetek azoknak az időseknek. Megismertem a kiszolgáltatottság, a magány, az elesettség, a halál természetét, de láttam azt is, ahogy egy mosolyban felragyog a „végre megjöttél” érzése, ahogy csöndben megjelenik a remény, a hála, a szeretet és a jóság bizalma. Megtapasztaltam, hogy milyen sokat jelent egy kézfogás, egy ölelés, egy jó szó, ezért akkoriban még az motivált, hogy ha csak néhány percre, de minél több emberhez eljussak. Így sokszor volt, hogy délután 2 órától este 7 óráig az osztályon voltam. Az önkéntes beteglátogatás indított arra, hogy a néprajz mellett elkezdjem a szociális munkás képzést. Akkor már éreztem, hogy ez az az irány, ami mentén haladni szeretnék. Idővel elkezdtem a debreceni kórházakban az önkéntes beteglátogatást, rendszeresen látogattam többek között pszichiátriai betegeket, onkológiai vagy rehabilitációs osztályon gyógyuló betegeket. Ekkor már nem csak egyedül önkénteskedtem, hanem igyekeztem társakat találni, vagyis ekkor már az egyik fő motivációm az volt, hogy minél többen megismerjék, hogy mit jelent az, hogy önkéntesként valaki kórházakban gyógyuló betegeket látogat. Létrehoztam egy alapítványt, ami kórházi önkéntesek toborzásával és különböző kórházi programok szervezésével foglalkozott. A fő profil természetesen a betegekkel történő segítő beszélgetések voltak. Ritka, mert inkább fordítva szokott lenni, hogy a megtanult elmélet mellé szeretné valaki elsajátítani a gyakorlatot. Nálam ez fordítva volt. Szerettem volna a sok éves tapasztalatomat, amit az önkéntes beteglátogatás és a segítő beszélgetések révén sajátítottam el, elméletben is kiegészíteni, így jutottam el végül a Debreceni Egyetem mentálhigiéné szakára.     

2. Ki vagy mi inspirálja a szakmai életed?

Nagyon sok szakkönyvet olvasok, (nekem ez jelenti a kikapcsolódást), mégis, nagyon sokáig nem volt szakmai példaképem. Aztán megtapasztaltam a trauma természetét, így kezdtem el fokozatosan megismerkedni a trauma pszichológiájával, és láttam a Trauma bölcsessége című filmet. Máté Gábor munkássága óriási hatással volt rám, vagy húszszor biztosan megnéztem a filmet, jegyzeteket készítettem. Idén októberben volt egy könyvbemutatója a Várkert Bazárban. Amikor Máté Gábor (magyar származású, kanadai orvos) kijött a színpadra, meg se szólalt, már vastapssal fogadták. Ő egy élő legenda. Aztán elkezdte az előadását és az jutott eszembe, hogy ezt az embert azért is szeretik millióan, mert fel tudja vállalni azt, (és ezt most nagy tisztelettel értem és mondom), hogy mennyire esendő. És akkor rájöttem, hogy annyira törekszünk a tökéletességre, hogy közben teljesen elveszítjük önmagunkat. Pedig a „tökéletesség” abban van, hogy önazonosak vagyunk és engedjük láttatni magunkat annak, akik valójában vagyunk. Máté Gábornak nem is a munkássága, sokkal inkább a szakmai személyisége az, ami számomra inspiráló. A másokhoz való nyitottsága, elfogadása, tiszteletteli és szeretetteljes közeledése.

3. Hogyan töltöd fel az energiahordódat egy – egy nehéz helyzet után?

Számomra fontos az, hogy egy-egy mentálhigiénés konzultáció után rendezni tudjam a gondolataimat, ezért a nap végén, amikor haza megyek, mindig sétálok. Ehhez általában ragaszkodom, azért, hogy ne vigyem haza azokat a sokszor megterhelő dolgokat, amikkel a munkám során találkozom. Ez azért is fontos, hogy helyet tudjak csinálni annak, ami aztán fel tud tölteni. Ez pedig egyértelműen a szeretet. Az a típusú szeretet, amit például a családomtól vagy a barátaimtól kapok. Számomra nagyon fontosak a barátaim. Éppen pár napja találkoztam azokkal a barátaimmal, akikkel néhány évig együtt önkénteskedtem. És amikor elbúcsúztunk egymástól, valamin elkezdtünk mindhárman szívből nevetni. A nevetés fontos fokmérője a barátságnak. Csak azoknak a társaságában tud az ember felszabadultan nevetni, akik között érzelmileg biztonságban érzi magát. Ha nem érzem magam érzelmileg biztonságban, ha nem érzem, hogy szeretnek és elfogadnak, akkor merev vagyok és eszemben sincs nevetni. Szóval a barátaimtól áradó szeretet határozottan fel tud tölteni. De hihetetlenül feltölt még az a szeretet is, amikor Isten jelenlétét megérzem a szívemben, például a természetben, amikor lehetőségem van például kimenni kora reggel az erdőre futni. És hát nem utolsó sorban feltölt az a szeretet is, ami önmagamtól önmagamhoz érkezik. Ez sokszor nem egy gyorsbillentyűs történet, de a legtovább ez bírja a lelki akkumulátor töltöttségi szintjét, mert nem kívülről, hanem belülről töltődnek fel a mentális tartalékaim. Gyakran tapasztalom, hogy kétségbeesetten keresünk, űzünk másokat, vagy kapaszkodunk másokba, azt várva, hogy a másik majd betölti az ürességemet, de ez csak ideig-óráig működik, hosszú távon nem kifizetődő. Ezért szoktam hangsúlyozni a klienseimnek is, hogy szeressék, fogadják el magukat, máskülönben nem fognak tudni kapcsolódni másokhoz. Aki belülről, önmagával nincs rendben, az másokkal sem lesz rendben.

Szakmailag pedig az tölt fel, amikor látom, hogy a klienseim honnan hova jutottak. Nagyon jó érzés, amikor látom, hogy valaki mentálisan rendben van és jól van. Nagyon büszke szoktam lenni a klienseimre. Megtisztelő, hogy kísérhetem őket.

4. Tapasztalataid szerint a mentálhigiénés szakmához milyen kompetenciák szükségesek?

Szerintem a legalapvetőbb kompetenciák a segítő szakmai tudása és attitűdje. Én Rogers-i szemlélettel dolgozom, az empátia, az elfogadás és a kongruencia mesterhármasával. A kliens elfogadása nagyon fontos. Az mindennek az alapja. Ha nem érzi, hogy a segítő elfogadja őt úgy, ahogy van, akkor a segítő kapcsolat nem lesz hatékony. Nem jön létre a bizalom. Szokták mondani, hogy a jó segítő a személyiségével dolgozik. Lehet valakinek professzori szintű szaktudása, ha nem társul hozzá a másik elfogadása, tisztelete vagy alázat és empátia, akkor a segítő kapcsolat nem, hogy hatékony nem lesz, de sok esetben kudarcba is fullad. De rendkívül fontosnak tartom a szakmai kompetenciahatárok betartását. Én például nem vállalok el olyan valakit, akinek a problémája nem tartozik az én szakterületemhez. Egyszer megkeresett egy férfi, aki szexuálpszichológiával kapcsolatos területen kérte volna a segítségemet. Nem vállaltam. Ajánlottam neki ezen a területen otthonosan mozgó szakembert. Ugyanígy, ha azt látom, hogy a probléma gyógyszeres kezelést is igényel, akkor segítséget kérek pszichiáter kollégáktól, bevonom őket a segítő folyamatba. Vagy a másik, nagyon tipikus és gyakori probléma, hogy sokan úgy gondolják, hogy egy segítő beszélgetés „annyi”, hogy jól elbeszélgetünk a másikkal vagy annyi, hogy meghallgatjuk. Sokan mindenféle képzettség és szakmai gyakorlat nélkül osztogatnak tanácsokat nagyon komoly mentális problémák esetén is, mert hát a szomszéd esetében ez működött.  Ennél azért jóval többről van szó. Aki mentális egészségvédelemmel foglalkozik, annak óriási a felelőssége. Sajnos egyre több olyan esettel találkozom, akik olyan segítőknél voltak, akik több kárt csináltak, mint hasznot.

5. Tegyük fel az egyik barátod a mentálhigiénés szakmát választaná, hogyan írnád le számára egy munkanapodat?

Én most vállalkozóként dolgozom, így rugalmas a munkabeosztásom. Az a jellemző, hogy inkább délutánonként dolgozom, amikor másoknak, a klienseimnek lejár a munkaidejük. Nekem ez az életem, számomra ez hivatás, ezt mutatja a 15 éves szakmai tapasztalat is. Elsősorban egyéni mentálhigiénés konzultációkat tartok. Azt mondanám a barátomnak, amit az önkénteseknek is sokszor mondtam: hogy mások lelkével foglalkozni az egyik legnehezebb terület: láttam már szó szerint összeroskadni valakit a rendelőmben, láttam, hogy a szégyen, a bűntudat vagy épp a bánat súlya alatt, hogy csúszik ki a talaj az emberek lába alól. Ezeket látni, megtapasztalni, nekem is nehéz. Nem mindenki bírja el. De minden nehézséget felülírnak azok az apró csodák, amiket a munkánk során, nap mint nap tapasztalhatunk. Leértékeljük vagy észre sem vesszük, ha valaki például ránk mosolyog. Én egy kliens mosolyából számtalan dologra tudok következtetni. Ha látom a klienst elmosolyodni, akkor tudom, hogy van mire építeni, hogy nincs annyira elveszve, mint amennyire elveszettnek érzi magát abban a pillanatban. Vagy ilyen apró csoda számomra az is, amikor hallom a klienst nevetni, vagy szeretettel közeledni önmagához vagy másokhoz, ha látom, hogy elszánt, hogy ha el is esik, újra meg újra feláll és halad a célja felé. Sokkal több lelkierő, kitartás és élni akarás van bennünk, mintsem azt gondolnánk. A léleknek ez a magas szintű működése az, ami minden nehézséget felül tud írni. Amikor látom, hogy valaki élni akar, változtatni, fejlődni akar, az számomra mélyen tiszteletre méltó. Csodálom ezeket az embereket.     

6. Segítő szakmaként jelenik meg: a pszichológus, a coach, a mentor, a tanácsadó, a mediátor. Hogyan választanád el a szakmai határokat?

Coachként, de mentálhigiénés szakemberként sem adok tanácsokat a klienseimnek. Gyakran tapasztalom, hogy az ügyfelek azt várják a segítőtől, hogy tanácsokat adjon az életükre vonatkozóan. A belső erőforrásokra támaszkodva nyújtunk eszközöket, nem pedig kész megoldásokat. A pszichológus elsősorban a múlttal foglalkozik, a „miértekre” fókuszál. Mentálhigiénés szakemberként ez a szemlélet megjelenik az én munkámban is, de sokkal fontosabb a miértek helyett a „hogyan”, azaz mit kezdek azzal a tudással, amit a miértek megválaszolása során megtudtam. A mentor egy tapasztalt segítő, aki a tapasztalatai révén segíti az ügyfeleit, elsősorban vállalkozások fejlesztésében nyújt támogatást. Mediációs technikákat alkalmazunk a coaching során, fontos azonban ezen a területen is tisztázni a kompetencia határokat. Egy life coach elsősorban párkapcsolati vagy családi konfliktus esetében alkalmaz mediációt, nem pedig például peres eljárások során. 

7. Milyen konkrét helyzetekben tud segíteni a mentálhigiénikus? Milyen tapasztalataid vannak, melyeket megoszthatsz az olvasók felé is?

A mentálhigiéné minden olyan tevékenység, melynek célja az egészséges lelki élet kialakítása és megtartása. Így egy mentálhigiénés szakember segíteni tud például a szorongások vagy stresszhelyzetek kezelésében, önismeret fejlesztésében, nehéz élethelyzetek, veszteségek vagy párkapcsolati problémák megoldásában. Fontos tudni, hogy nem végzünk pszichoterápiát, nem állítunk fel diagnózist, nem írunk receptet. Én egyéni esetkezelések keretében vezetek konzultációkat, de vannak olyan mentálhigiénés kollégák, akik közösségi és társadalmi szinten működnek, például iskolákban dolgoznak különböző prevenciós programok kidolgozásával és megvalósításával, társadalmi szinten pedig például szakmapolitikai kérdésekkel foglalkoznak vagy mentálhigiénés ellátórendszereket, például lelkisegély központokat működtetnek.

Én szeretek emberekkel foglalkozni, ezért alapvetően jó tapasztalataim vannak mások megsegítésével kapcsolatban. Dolgoztam már szenvedélybetegekkel, kísértem gyász időszakban embereket, és segítettem traumából felépülni másoknak. Amíg önkéntesként működtem, főleg azt tapasztaltam meg, hogy egy jó szónak, a mosolynak, a kedvességnek mekkora ereje van. Képes szóra bírni embereket, hitet, bátorságot, reményt nyújtani azoknak, akik elkeseredettek, magányosak vagy akik félnek elindulni a változás útján. Gyakran tapasztalom, hogy sok esetben a léleknek „csak” egy kevés biztatásra van szüksége ahhoz, hogy megtegye az első lépéseket. Amikor pedig már nem önkéntesként, hanem hivatás-szerűen végeztem a feladatomat, akkor pedig azt tapasztaltam meg, hogy a kliensek a szakmai tudásom és az elkötelezettségem miatt fordulnak hozzám.

8. Milyen könyvet olvastál legutoljára?

Máté Gábor: Normális vagy című könyvét olvasom most. Szeretettel ajánlom azoknak, akiket érdekel a trauma és a betegségek természete és az azokból való gyógyulás folyamata. Szeretem azokat a könyveket, amiknek a témája kutatásokkal alátámasztott. Olvasmányos, izgalmas könyv. Sokat tanulok belőle. 

9. A mentálhigiéné mellett coaching-gal is foglalkozol. Hogy jött ez az új terület a szakmai életedbe?

A gyerekeim megszületése előtt Szenvedélybetegek Közösségi Ellátásában, majd Családsegítő-és Gyermekjóléti Szolgálatnál dolgoztam. Mikor a gyerekek megnőttek és elkezdték az óvodát, tudtam, hogy a magam útját szeretném járni. Hiába volt több évnyi tapasztalat a hátam mögött, éveket voltam otthon a gyerekekkel és úgy gondoltam, mielőtt belevágok az egyéni konzultációkba, jó lenne felfrissíteni egy kicsit a tudásomat. Egy nap az egyik szociális munkás szakos egyetemi tanárommal beszéltem telefonon, már nem is emlékszem, hogy miről, de valami kapcsán előjött a coaching és erről beszéltünk néhány szót. Felkeltette az érdeklődésemet és elkezdtem keresni az ez irányú lehetőségeket. Aztán találtam egy kiváló tanfolyamot, ahol a tanáraimtól nagyon sokat tanultam. A mai napig örülök, hogy elvégeztem a képzést, mert nagyon sok olyan módszerrel gyarapodott az eszköztáram, amit a mai napig rendszeresen alkalmazok az ülések során.

10. Hogyan választod el a mentálhigiéné és a coaching feladataid? Miben erősítik vagy gyengítik egymást?

Nem gondolnám, hogy gyengítik egymást, bár az első coaching ülésemen, amit a tanárommal folytattam, akkor tapasztaltam, hogy nem is olyan könnyű háttérbe szorítanom a mentálhigiénés énemet. Aztán rájöttem a coaching lényegére és a folyamat során igyekszem a coaching eszközeit és szemléletét előtérbe helyezni. Elsősorban mentálhigiénés szakemberként működöm, ez irányban vannak inkább a megkeresések, de kértek már coachként is segítséget tőlem. Nagyon fontos már az első alkalommal meghatározni, hogy miben kérnek tőlem segítséget, hiszen ennek alapján választom meg a módszert. Például egy döntéshelyzet vagy egy konfliktushelyzet rendezéséhez kiválóan alkalmasak azok az eszközök, amit life coachként tudok alkalmazni, és ahol elég 3-5 alkalom is. Egy mentálhigiénés folyamat, például egy szorongás, egy gyász vagy egy traumából való gyógyulás esetében már nem elég a coaching és azért jóval több időt, hónapokat vesz igénybe.

11. Mit üzensz azon fiataloknak vagy pályamódosítóknak, akik a mentálhigiéné és a coaching felé tekintenek?

Azt gondolom, hogy az egyik legszebb és legnemesebb hivatás a miénk és talán épp ezért nehéz is. Amikor látod, hogy valaki, hogy jut el, szó szerint a mélységből a magasságba, hogy valaki, hogyan találja meg önmagát, mindazt, amiről azt gondolta, hogy elveszett, hogyan talál a gyászban értelmet, hogyan tudja rendezni úgy a konfliktusait, hogy abban senki ne menjen tönkre, hogyan teszi le valaki az alkoholt és kezd el szabadon élni és még sorolhatnám. Az válassza ezt a szakmát, aki szereti és tiszteli az embereket. Ez a szakma mások megsegítéséről szól. Igazán segíteni pedig csak hittel, bátorsággal, nyitottsággal, alázattal és elfogadással lehet. És hát nem utolsó sorban kellő önismerettel. Akiket érdekel ez a terület, azoknak azt mondanám, hogy: a szaktudás fontos, de nem elég. Tanuljatok, de fontosabb, hogy gyakorlatot szerezzetek, legyetek akár önkéntesek azon a területen, ami igazán érdekel Titeket, és ami a legfontosabb: ne veszítsétek el a lelkesedéseteket.

12. Mentálhigiéné és coach szakemberként mit látsz most, milyen lesz a jövő pár év múlva?

Szerintem egyre nagyobb szükség lesz a jó szakemberekre. Azokra a szakemberekre, akik tisztában vannak önmagukkal, és akiket elsősorban nem a pénz vagy a presztízs, hanem a kliens belső folyamatainak megértése és alázatos segítése motivál. A 21. században élünk, a legmodernebb korban, közben az alapvető értékek, mint az emberi méltóság, egymás tisztelete, vagy az őszinte szeretet recseg, ropog, ketté hasad. Azt látom, hogy egyre nagyobb az emberekben a szorongás, a stressz, a fel nem dolgozott trauma, a kilátástalanság, a bizonytalanság, az elkeseredettség, az önmagukkal szembeni nagyfokú elégedetlenség és békétlenség. Kiveszni látszik az önmagunkkal és másokkal szembeni együttérzés, a bántalmazókat szentekké avatjuk, az áldozatokból bűnbakot csinálunk. A szakításnak nincs kultúrája, az együtt töltött időt nem megköszönjük, hanem ott rúgunk a másikba, ahol nem szégyelljük, teljesen feleslegesen okozva komoly traumát az elhagyott partnernek. Semmi sem számít, hiszen gyakorlatilag nulla energiabefektetéssel, egy pillanat alatt pótolható a másik. A környezet reakciója egy haláleset kapcsán sürgető, néhány hét után a tőlük érkező elvárás a lelki vigasz, támogatás helyett abban nyilvánul meg, hogy a múlt elmúlt, itt az ideje tovább lépni. Holott a lelki folyamatok sohasem mennek végbe gyorsan, egyik napról a másikra. A gyógyuláshoz idő kell (ez hónapokat jelent). És az, hogy tiszteljük a belső, lelki folyamatokat.

Alapvetően a remény embere vagyok, így azt is látom, hogy mennyi kedvesség és őszinte szeretet él az emberekben. Az a jó mentálhigiénés szakember vagy life coach, aki meg tudja látni és elő tudja hozni azokat a pozitív erőforrásokat, amikkel a kliens rendelkezik. Határozottan hiszek a jóságban, a kedvességben és a szeretet erejében, és abban is, hogy nincs olyan ember, aki végleg elveszett, vagy akiről le kellene mondani. Sokan vannak, akik változtatnak az életükön, a gondolkodásmódjukon és akik egy egészen más irányt adnak a generációs folyamatoknak. A klienseim csodálatos emberek, és szerencsés embernek mondhatom magam, mert olyan kollégáim vannak, akikkel tiszteljük, támogatjuk és segítjük egymást. Szeretnék hinni benne, hogy a jövő inkább ez irányba visz.

13. Meglátásod szerint képes lesz a biotechnika vagy egy robot a segítő szakma – hivatás ellátására?

Emlékszem, amikor néhány évvel ezelőtt elkezdődött a covid időszak. Szakmai körökben sokan összerezzentek és rengeteg cikk jelent meg az online konzultációk inkább hátrányáról, mintsem előnyéről, mondván, hogy az nem olyan, mint a személyes találkozás, és még millió egy dolgot felsoroltak az online konzultáció hátrányáról. Megsúgom: nincs alapvető különbség a személyes és az online konzultációk között. Ugyanígy lenne gondolom, ha megjelenne például az első robot a szakmában. Az ismeretlentől és az idegentől való félelmünkben azt mondanánk: ó, az nem olyan, mintha személyesen kísérne valaki. Persze, egy az egyben nem olyan. De lehet, hogy valakinek az fog tudni segíteni. Ma már olyan fejlett technológiák vannak, aminek alapján biztos vagyok benne, hogy ki lehet fejleszteni olyan robotot, ami képes érzéseket közvetíteni vagy ráhangolódni a másikra. Az ember nem tökéletes. A robot az… objektív, nem mond olyat, amit nem kellene, és még sorolhatnám.

Erről eszembe jutott egy film, nem emlékszem a címére, de arról szólt, hogy magányos emberek robotokkal kerültek kapcsolatba, aztán beléjük szerettek. Ezeknek a robotoknak nem volt testük, ha jól emlékszem számítógépen keresztül kommunikáltak az emberek velük, mert csak a robotok hangját hallották. Míg az ember ragaszkodott ahhoz az egy robothoz, addig a robotnak millió másik partnere volt, attól függően, hogy kinek mi hiányzott: a szerelem, a baráti kapcsolat vagy egy beszélgető partner. Ez aztán csalódást okozott a főszereplőnek. Sok ember él magányosan ebben a világban. Elfelejtettük, vagy nincs mentális eszközünk arra, hogyan tudnánk érzelmileg kapcsolódni a másikhoz. Elképzelhetőnek tartom, hogy bizonyos helyzetekben fog tudni segíteni egy robot, például egy döntéshelyzetben. Ugyanakkor hosszú távon nem hiszem, hogy helyettesíthet egy hús-vér embert. Ebben a szakmában az érzésekkel dolgozunk. Ha egy robot vissza is tud tükrözni bizonyos érzéseket vagy képes motiválni, biztos vagyok benne, hogy azt a szintű melegséget és mélységet, ami csak az emberek szívében található, nem lesz képes, még 100 év múlva sem.

Köszönöm az interjút, Kata!

Köszönöm az interjút, Csilla!

Szokolai Katus

Mentálhigiénés és life coach szakember

Ahol olvashatod a posztjait: https://www.facebook.com/szokolaimentalhigiene

Az interjút készítette: Hegedűs-Gál Csilla

                                      Karrier- és pályaorientációs tanácsadó

                                      Proaktív business coach

                                      Tréner